buddhista irodalom. Élete során a Buddha nem a védikus szanszkrit nyelven tanított, amely érthetetlenné vált az emberek számára, hanem saját indiai nyelvjárásában; arra is ösztönözte szerzeteseit, hogy tanításait népnyelven terjesszék. Halála után a buddhista kánont szájhagyomány útján fogalmazták meg és terjesztették, és több változatban is leírták a 2D-ben és az 1.században. BC fő felosztása, az úgynevezett pitakas, a Vinaja vagy szerzetesi szabályok, A Szútra (Pali Sutta) vagy a Buddha beszédei, valamint az Abhidharma (Pali Abhidhamma) vagy a skolasztikus metafizika. Ide tartoznak a Jataka, történetek a Buddha korábbi születéseiről, amelyek közül sok nem buddhista eredetű. A kánon egyetlen teljes indiai változata, amely ma is fennmaradt, a Srí Lanka-i Théraváda iskola, Pali nyelven, írott 29?E. 17 (lásd Pali). Az észak-indiai buddhista szövegeket egyfajta szanszkrit nyelven írták, amelyet a népnyelv befolyásolt. A mahájána buddhizmus létrehozta saját szútraosztályát, és a buddhizmus minden iskolája jelentős mennyiségű kommentárt és filozófiát hozott létre. A buddhista írások teljes korpuszát ezer év alatt lefordították kínaira, az 1.századtól kezdve. Ez külföldi és kínai szerzetesek közös munkája volt. Legújabb kiadása, a Taisho Daizokyo (1922?33), 45 kötetben, mintegy 1000 oldalnyi Kínai karakterből áll. A buddhista szövegek tibeti nyelvre történő fordítása a 7. században kezdődött. A kánon végső szerkesztését a buddhista történész végezte Bu-ston (1290?1364), és két részből áll, a Kanjur (Buddha szavának fordítása) és a Tanjur (értekezések fordítása), összesen mintegy 320 kötet tibeti írás. A tibeti fordítás Rendkívül szó szerinti, szinte szóról szóra követi a szanszkrit nyelvet, és a buddhista kifejezések standardizált szanszkrit-tibeti ekvivalenciáján alapul; ezért különösen hasznos a tudósok számára.M. Cummings: Buddha élete az ázsiai művészetben és Irodalomban (1982).