A flutter-tonguing egyik legkorábbi felhasználása volt Pjotr Iljics Csajkovszkij balettjében A Diótörő. A záró felvonás nyitányában Csajkovszkij A fuvolákat a lépcsőzetes rózsaolaj-folyót ábrázolja, amelyet Clara és a Diótörő a Confiturembourg királyságában üdvözölnek: frullato-nak nevezte el a hatást, akárcsak a fuvolaművész, aki először bemutatta neki a technikát, Alexander Khimichenko.
a hatást azóta számos klasszikus kompozícióban igényelték, ahol leggyakrabban fuvolákon, felvevőkön, fagottokon, trombitákon és harsonákon használják, de más rézfúvós és fafúvós hangszereken is használható. A technika meglehetősen általánossá vált a 20.században, nevezetesen Schoenberg és Sosztakovics zenéjében, ahol rémálomszerű vagy szarkasztikus hatása lehet, vagy fordítva Benjamin Britten, aki a Noye Fludde-jában a felvevőre gyakorolt hatást használja a galamb cooingjának utánzására, vagy a Curlew River-ben szóló fuvolán, hogy mind az őrült nő mentális állapotára, mind a vele azonosuló göndörökre utaljon.
Gustav Mahler és Richard Strauss is használta a hatást. Ban ben Don Quijote, Strauss utánozza a juhok távoli bégetését, csapkodó nyelvű hangokkal a szarvakban. Nevezetesen a “Zungenschlag” (nyelvverés) jelölést használja ebben a részben variáció II. a partitúra másutt a hagyományos német “Flatterzunge”-ot használta. Mahler ezt a hagyományos jelölést is használta, de második szimfóniájának fináléjában is eltért tőle, ahol a “Zungenstoss” jelölést használja. Tartós egész hangokon, a nyelv lökései Mahler megköveteli a csapkodó nyelv hatása.
A Flutter-tonguing a jazz zenében is gyakori, különösen az, ami társul New Orleans vagy Vaudeville stílus. Cootie Williams mestere volt a dugattyú némításának a csapkodó nyelvvel való kombinálásának, hogy beszélgetési hatást hozzon létre.