szerves egység, az irodalomban, strukturális elv, amelyet először Platón tárgyalt (Phaedrusban, Gorgiasban és a köztársaságban), majd később Arisztotelész írta le és határozta meg. Az elv belsőleg következetes tematikus és drámai fejlődést igényel, hasonlóan a biológiai növekedéshez, amely Arisztotelész írásaiban visszatérő, irányadó metafora. Poétikája szerint egy elbeszélés vagy dráma cselekményét úgy kell bemutatni, mint “teljes egészet, amelynek számos eseménye olyan szorosan kapcsolódik egymáshoz, hogy bármelyik átültetése vagy visszavonása elválasztja és elmozdítja az egészet.”Ez az elv ellentétes az irodalmi műfajok fogalmával—olyan standard és konvencionális formákkal, amelyekbe a művészetet be kell illeszteni. Feltételezi, hogy a művészet egy csírából nő ki, és a saját formáját keresi, és hogy a művésznek nem szabad beavatkoznia természetes növekedésébe díszítéssel, szellemességgel, szerelmi érdeklődéssel vagy más, hagyományosan elvárt elemmel.
az organikus forma foglalkoztatta a német romantikus költőket, és Henry James regénye miatt is igényelték a szépirodalom művészetében (1884).