muszlim vallástudósok.
az ulama kifejezés szó szerint azokat jelenti, akik rendelkeznek ismeretekkel (ilm), különösen az iszlámmal kapcsolatban. Az ulama jelent meg, mint az első tolmácsok a Qur Caetian és továbbítói hadísz, a szavak és tettek a Mohamed próféta. Ezek a tudósok voltak az elsők, akik felvázolták és kidolgozták az iszlám jog alapelveit (saría!). Az ulama központi szerepet játszott az Iszlám oktatásban a premodern Közel-Keleten. Minden szinten szabályozták az oktatást, és fontos szerepet játszottak az iszlám tudósok képzésében madraszákban (bentlakásos főiskolák), amelyeket a tizenegyedik századra hoztak létre. Ezek a középkori intézmények szigorú tantervet dolgoztak ki, amelynek középpontjában a jog oktatása, a jövőbeli jogászok, teológusok és állami funkcionáriusok képzése állt. Ez a felsőoktatási rendszer volt az első a sikeres kísérletek sorozatában, hogy összekapcsolják az ulamát az iszlám világ politikai tekintélyével. Az ulama tagjai részt vehetnek az Iszlám miszticizmusban is, mint a szervezett szufi testvériségek tagjai—akár vezetői is.
az ulamákat gyakran osztályként definiálják, amikor valójában tagságuk társadalmi-gazdasági státusza meglehetősen változatos maradt. Az ügyvédek és a bírák az ulama kulcsfontosságú tagjai voltak; jogi készségeik kritikusak voltak az iszlám társadalom szabályozásában olyan társadalmi és kereskedelmi ügyekben, mint a végrendeletek, a házasság és a kereskedelem. Az ulámába teológusok, imavezetők és tanítók is tartoztak, akik közül sokan továbbra is kereskedőként vagy kézművesként vettek részt a gazdaságban. A tizenkilencedik század közepéig a Közel-Keleti állami bürokrácia az ulama tagjait alkalmazta adószedőként, írástudóként, titkárként és piacfelügyelőként. Az ulama kulturális elitet alkotott, és megőrizte a muszlim tömegek csodálatát és tiszteletét, mert nem az uralkodókat, hanem az iszlám hit igazi őrzőinek és tolmácsainak tekintették. Mindaddig, amíg az ulama független maradt az állami ellenőrzéstől, továbbra is az uralkodó elit potenciális támogatásának vagy ellenzékének alapját képezték.
a szekularizmus és a nacionalizmus megjelenése a Közel-Keleten felkeltette az ulama ellenállását, akiket egyre inkább a modernizmus és a reform akadályainak tekintettek. A szunnita ulama hagyományos hatalmát a jog, az oktatás és a bürokrácia felett a tizenkilencedik században az egész Oszmán Birodalomban és Egyiptomban megfosztották. A Waqf vagyonának elkobzása, amely az ulamák hagyományos gazdasági támogatásának eszköze, fokozta a kormányzati hatóságtól való függést a gazdasági fenntartás terén, és veszélyeztette a csoport független vallási és politikai befolyását. A tizenkilencedik század végén az ulama egyes tagjai, mint például Muhammad Abduh, az egyiptomi híres szunnita teológiai központon keresztül irányították befolyásukat az oktatási és vallási reformra alAzhar. Újabb huszadik századi iszlám politikai mozgalmak Egyiptomban, mint például a Muszlim Testvériség, sikeresen megkerülte azt, amit a hagyományos ulama kompromittált modelljének tekintettek.
a mai szunnita ulama problémája tekintélyük meghatározásában és terjedelmében rejlik. Az alazhar egyetlen szunnita jogi hatóságát érintő kihívások Szaúd-Arábiában merültek fel az államilag támogatott tudományos kutatási és jogi vélemények állandó tanácsával. Hanbali jogászok, akik kiadják fatawát (énekelni.: fatwa) ezen a médiumon keresztül képesek befolyásolni az arab nyelvű világ nagy részét az elektronikus kommunikáció erejével. A szunnita világban az ilyen tekintélyelvű diskurzusok iránti tendenciát olyan egyének vitatták meg, akik szeretnék érvényesíteni a hozzáférhetőbb ulama egalitárius lehetőségeit. Hasan alTurabi szudáni elnök azzal érvelt, hogy az ulamának minden hívő, képzett Muszlimból kell állnia, nem csak a jogi és teológiai kérdésekben szigorúan képzett muszlimokból. Az ilyen populista kijelentések aláássák a premodern precedenst,és aláhúzzák a szunnita muszlim társadalomban a vallási és jogi tekintély meghatározása feletti mély megosztottságot. Az ulama, mint a szunnita muszlim többség vezetőinek folyamatos hatalma és legitimitása világszerte továbbra is heves vita tárgyát képezi.
ezzel szemben az ulama szerepe a síita Iránban az 1979-es iráni forradalom óta a politikai és vallási tekintély új magasságait érte el. A gyenge Safavid és Qajar dinasztiák alatt az ulama ereje nőtt. 1925-től kezdődően, annak ellenére, hogy a Pahlavi rezsim világi kormányzásra törekedett, és az ulamát állami ellenőrzés alá helyezte, a tudósok továbbra is potenciálisan erős ellenzéki forrás maradt. Az ulama átvette a vezetést a sah elleni szervezett ellenállásban, amely az 1979-es forradalomban és az Iráni Iszlám Köztársaság megalakulásában tetőzött. Az iráni síita Ulama sikeresen használta vallási presztízsét, mint az iszlám egyetlen legitim tolmácsát, mint forradalmi fegyvert a modern világi kormány ellen.
Lásd még: Abduh, muhammad;Azhar, al-;iráni forradalom (1979);Muszlim Testvériség;Shari ca;si CAC;szunnita iszlám;waqf.
bibliográfia
Abou el Fadl, Khaled. Isten nevében beszélni: iszlám törvény, hatalom és nők. London: Oneworld Press, 2001.Mottahedeh, Roy P. A Próféta palástja: vallás és politika Iránban. New York: Pantheon, 1985.Zaman, Muhammad Qasim. Az Ulama a kortárs iszlámban: a változás őrzői. Princeton, NJ: Princeton University Press, 2002.
denise a. spellberg