A 104. Zsoltár dicsőséges képet mutat Istenről, mint Teremtőről és átfogó képet nyújt az Isten által alkotott világról.
a zsoltár fő témája a világ rendje és Isten szuverenitása, aki teremtette és fenntartja azt. Ez a téma pedig bizalmat ébreszt abban, hogy Isten elrendelheti és elrendelheti azok életét, akik Istent keresik, megtartva őket Isten szándékában és távol a gonosztól.
A 104. Zsoltár olyan teológiai gondolatokból merít, amelyek hasonlóak a teremtés történetéhez a Genezis 1:1-2:4a-ban és az özönvíz történetéhez a Genezis 6-9-ben. Genezis 1:1-2:4a Isten úgy teremtette meg a világot, hogy visszaszorította a földet borító vizeket, hogy legyen hely a növényeknek, és az állatoknak, beleértve az embereket is, hogy virágozzanak. Az özönvíz története azt állítja, hogy amikor Isten látta, hogy az emberek teljesen hajlottak a gonosz felé (6:5), Isten úgy döntött, hogy megfordítja a teremtést és újrakezdi (megjegyzés a 7:11-ben az özönvíz akkor történt, amikor a vizek megengedték, hogy átlépjék az Isten által meghatározott határokat).
de az özönvíz után Isten rájött, hogy az emberek még mindig hajlamosak a gonoszra (8:21B). Mindazonáltal Isten úgy döntött, hogy megengedi a világnak, hogy sértetlen maradjon (8:21a). Ez az ígéret Isten kegyelmének legalapvetőbb jele. Isten eltökélt szándéka, hogy türelmes legyen az emberekkel, és ne büntesse őket úgy, ahogy megérdemlik a büntetést.
A Zsoltárok 104: 24-30 ismét leírja Isten uralmát a föld minden teremtménye felett. Isten még a Leviatán mestere is, a titokzatos tengeri teremtmény, amelyet néha a káosz és a gonosz szimbólumának tekintenek (Zsoltárok 74:14). A fejezet két fontos állítással zárul: Isten minden teremtménynek élelmet ad (104:27-28), és Isten az élet leheletét adja nekik, amely nélkül nem tudnának túlélni (29-30.versek). A második pont lényegében ugyanazt mondja, Mint a Genezis 2: 7, amely arról számol be, hogy Isten hogyan teremtette az első embert a föld porából, majd orrába lélegezte az élet leheletét.
a 24-25.versek különösen érdekes bizonyságot tesznek Isten szuverenitásáról és uralmáról a teremtés felett. Ezek a versek ugyanúgy kezdődnek, mint a zsoltár, azzal, hogy dicsérik Istent a teremtés csodálatos cselekedeteiért. A 24. vers azonban új kijelentést tesz: “bölcsességgel teremtetted őket.”A” bölcsességben “kifejezést a bölcsesség is lefordíthatja.”A kifejezés azt sugallja, hogy Isten nagy szakértelemmel és éleslátással teremtett, és hogy mindennek célja van. Ez a kijelentés fontos a következő két vers megértéséhez.
a 25-26. vers kiemeli a tengert, amelyet az ókori izraeliták gyakran titokzatosnak, ellenőrizhetetlennek és talán még gonosznak is láttak (vegye figyelembe, hogy a fáraó Exodusban szorosan kapcsolódik a tengerhez, és Jónás elmenekül Istentől a tengeren). Mintha tagadná, hogy a tenger kívül esik Isten teremtő szándékán, a 25. vers felsorolja a tengert és minden teremtményét, mint azok közül, amelyeket Isten teremtett ” bölcsességben.”A 26. vers hangsúlyozza ezt a bölcsességet, amikor Isten tervének részeként a Leviatánt, a nagy tengeri szörnyet nevezi meg:” ott mennek a hajók és a leviatánok, amelyeket azért alakítottál, hogy benne sportoljanak.”
a Leviatánt az Ószövetségben gyakran olyan rettegett lényként sorolják fel, amely megszelídíthetetlen, mint maga a tenger (Jób 41). Ezért a Leviatánról szóló kijelentés különösen fontos állítás, miszerint Isten ura a teremtésnek, hogy egyetlen teremtmény sem áll Isten irányításán kívül. De a 26. vers még radikálisabb állítást tehet, mint azt az adott fordítás jelzi. Leviathan itt nem félelmetes lényként jelenik meg, hanem olyanként, amely “frolics” és játszik (lásd a NIV fordítást). A fenti fordítások feltételezik, hogy a vers vége egyszerűen azt jelenti, hogy Leviatán játszik a tengerben (NRSV, “benne;” NIV “ott”).
de van egy másik érdekes lehetőség, amely még erőteljesebben beszélne Isten teremtéséről, a Leviatánról, amelynek célja van. A “benne” (NRSV) szavak valójában egy szó héberül. A szó egy olyan elöljárószó kombinációja, amely azt jelentheti, hogy “be”, “által” vagy “val vel”, valamint egy névmás “azt.”Fordításaink feltételezik, hogy az “IT” a tengerre utal, így a Leviatán sportol és játszik benne.”De” ez ” utalhat Leviatánra. Ha a Leviatán a tervezett előzmény, akkor a vers azt mondja, hogy Isten Leviatánt készített ” játszani vele.”
más szavakkal, A Leviatán nem csak egy teremtmény, amelyet Isten retteg vagy ellenségként lát, hanem Isten háziállata vagy játékszere. Ez a kép arról, hogy Isten játszik a nagy tengeri szörnyeteggel, vigaszt nyújt mindazoknak, akik úgy érzik, hogy a körülöttük lévő világ kaotikus és rakoncátlan; biztosítja őket arról, hogy végső soron Isten irányít, még akkor is, ha úgy érzik, hogy nincs irányításuk.
a 31-35.versek azzal zárják a zsoltárt, hogy Isten dicséretét és tiszteletét kéri. Az utolsó vers első része nem része a lektionárius olvasatnak, de valójában szemlélteti a zsoltár többi részének teológiai pontját. A 35A. vers azt kéri ,hogy ” a bűnösök elfogyjanak a földről.”A petíció összhangban van a zsoltár többi részével abban a tekintetben, hogy Isten világának rendje végül nem fogja befogadni az Isten uralma elleni lázadást.
hasznos lehet továbbá megjegyezni, hogy az Ószövetség fordításához használt fő Héber kézirat (más néven a maszoréta szöveg) valójában így szól: “hagyja abba a bűnöket. Az NRSV és a NIV azért fordítja a “bűnösöket”, mert ez a szó szerepel egy kéziratban a Holt-tengeri tekercsekből. A fordítók úgy gondolták, hogy a” bűnösök “logikusabb, mivel a” gonosz ” kifejezés párhuzamos szóként jelenik meg később a versben. Függetlenül attól, hogy melyik megfogalmazás a legpontosabb, az az elképzelés, hogy Isten véget vet a “bűnöknek”, összhangban áll a zsoltár szellemével.
Isten renddel és céllal teremtette a világot, és bárki vagy bármi, aki e cél ellen cselekszik, lényegében megpróbálja megsemmisíteni az Isten által létrehozott jó teremtést. Így a 104. Zsoltár utolsó kérése valójában nem ima bizonyos emberek ellen, hanem a gonosz erői ellen, amelyekkel az emberek néha együttműködnek a Teremtő akarata ellenére.